Kommunikációelmélet kurzusportfólió

Kommunikációelmélet kurzusportfólió

Második reflexió

2017. december 07. - Anna Hernádi

Ezúttal Forgó Sándor A kommunikációelmélet alapjai című munkájának 37-55. oldalát kellett feldolgoznunk, mely a kommunikációs modellekkel és azok változásával, fejlődésével foglalkozott.

Első benyomásom a szöveggel kapcsolatban a „hanyag kommunikáció”, a befogadó lekicsinylése volt, mivel több nyelvtani hibát és elírást tartalmazott a szöveg, ami különösen sajnálatos, hiszen Európai Uniós forrás is segítette a megjelenést, tehát a mű szakmailag elismert és támogatásra érdemes. Ez csupán az én magánvéleményem a művel kapcsolatban, de egy kérdést is felvet bennem: a tudományos világ ma már nem követeli meg az igényességet és odafigyelést? A nyakatekert mondatok és a szakszavak halmozása elég ahhoz, hogy valaki nagy tekintély legyen egy szakterületen, önmagát már nem is kell ellenőriznie?

A továbbiakban azonban a szöveg tartalmával foglalkozom, ami viszont rendkívül jól és logikusan meg volt szerkesztve. A különféle modelleket egymásra építetve mutatta be és juttatott el minket a szerző az interperszonális (személyek közötti) kommunikációtól az egyoldalú információátadáson át egészen a tömegkommunikációig.

Az érzelmek definícióit azonban rendkívül önkényesnek és légből kapottnak találtam, ami ugyan egy aspektusát leírja a dolgoknak, de korántsem ad teljes képet a témáról, épp emiatt tartom nehéznek a kommunikációelméletet, hiszen olyasmiről kell beszélnie/írnia/véleményt nyilvánítania az embernek, ami elég szubjektíven értelmezhető. Itt persze nem az egyértelmű modellekre, hanem magukra a kommunikációs helyzetekre gondolok, melyek megtöltik napjainkat, legyen szó akár verbális, akár nonverbális kommunikációról.

Irodalomjegyzék:

Forgó Sándor: A kommunikációelmélet alapjai, 37-55. oldal, utolsó letöltés dátuma: 2017.12.07. URL: file:///C:/Users/Acer/Desktop/ELTE-PPK%20andro/3.%20félév/Kommunikációelmélet/0005_03_a_kommelmelet_alapjai_pdf.pdf 

A bejegyzés trackback címe:

https://kurzusportfoliokommunikacioelmelet.blog.hu/api/trackback/id/tr513452295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása